Office Guru

Due consigli - két Exceles jótanács egy erős olasz fekete mellé

2017. augusztus 31. - Office Guru

A mai rövid poszt két, Excel munkafüzet védettségével kapcsolatos témát fog feszegetni, remélhetőleg úgy, hogy az legalább egy-két olvasó számára hasznosnak bizonyul majd.

Az első témát egy munkalap levédésével kezdjük, ahogy a lenti képen is látható, még a cellák kijelölésének lehetőségétől is megfosztjuk a kedves felhasználót:

protect1.JPGÍgy pedig, amikor ez egy másik felhasználó kezébe kerül, akkor szegény nagyon nem tud mit csinálni vele, akár képet is kaphatott volna:

protect2.JPGÉrtelemszerűen törölni vagy hozzáadni nem lehet, de miután a cellák kijelölését is beállítottuk a levédésnél, így még másolni sem lehet az adatokat további felhasználás céljából. Legalábbis ezt hiszi az eredeti fájl levédője. Ugyanis bár egérrel a kijelölés nem fog menni, a bal sarokban található Name Box használatával bármilyen tartomány vagy cella kijelölhető, szimplán csak írjuk be a tartományt és nyomjunk egy Entert:

protect3.JPGEzután vagy az egér jobbgombos Context menüjével vagy CTRL+C lenyomásával, de már be tudjuk rakni a vágólapra a kívánt adatokat:

protect4.JPGMajd be is tudjuk illeszteni, ahova csak akarjuk:

protect5.JPGSzolgáljon tehát ez tanulságként azért, hogy a cellák kijelölésének lehetőségétől is megfosztani a felhasználókat, eléggé radikális módszer, csak kivételes esetekben alkalmazzuk.

A másik apró tanács a Protection kérdését egy másik irányból közelíti meg, azaz néhány mondatban azt fogom leírni, hogy tudjuk megakadályozni, hogy felhasználóink mozgassák sheetjeinket, átnevezzék őket stb. Rengeteg Exceles anyagban, könyvben, tipplistában elő szokott ez fordulni, mégis azt tapasztalom, hogy elég sokszor merül fel a kérdés, "hogy tudnám lockolni a munkalap nevét".

A megoldást a Review ribbonfül Changes szekciója rejti, itt bújik meg ugyanis a Protect Workbook lehetősége, amely pont ezt az igényt fogja teljesíteni.

protect6.JPGEgyszerűen kattintsunk rá és máris látni fogjuk, hogy mennyire egyszerű az egész:

protect7.JPGEgyik tanács sem nevezhető világmegváltó újdonságnak, de remélhetőleg egy reggeli kávé mellé tökéletes napindító lehet annak, aki még nem ismerte őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://officeguru.blog.hu/api/trackback/id/tr8912795228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása