Office Guru

Újabb apró diagramos trükk a még érthetőbb ábrázolás érdekében

Három kattintás az egész, mégis mennyivel másabb az eredmény

2015. november 08. - Office Guru

Nagyon sokan, nagyon sokféleképpen használjuk az Excelt, de az biztos, hogy igen elterjedt a használata ott, ahol realizálódott bevételeket és előrejelzéseket kell készíteni, rengeteg különféle módszer létezik egy jó forecast elkészítésére táblázatkezelőnkben, én most egy apró trükköt akarok csak megmutatni, amely kicsit felgyorsíthatja a munkánkat, hiszen egy lépésben érhetjük el azt, amit amúgy kicsit más módon közelítenénk meg. Adott tehát mondjuk a lenti minta, amelyet tegyük fel március 31-én készítettünk az addig realizált bevételekről és ebbe a táblába már beleszerkesztettük a következő három hónapra tervezett számainkat is:

410.jpgKészítsünk ebből egy teljesen egyszerű kis vonaldiagramot a lentieknek megfelelően (ez csak egy gyorsan összedobott minta, nyugodtan tuningolhatjuk, csinosítgathatjuk azok alapján is, amiket írtam már itt anno):

411.jpgAhogy látjuk, ebből nem derül ki az, hogy mely periódusra van már valós adatunk és mely periódusokra vonatkozóan rendelkezünk csak előrejelzéssel, amit persze gyorsan orvosolhatunk ha nem az egész tábla alapján készítjük el diagramunkat, hanem két adattartományból, de van azonban egy egyszerűbb megoldás is, amellyel ugyanazon a grafikonon belül tudjuk érzékeltetni a különbséget.

Első lépésként a Ribbonunk Insert füle alatt található Illustrations szekcióból a Shapes funkció segítségével szúrjunk be egy kockaformát a diagramunkra:

412.jpg

413.jpgJobb gombbal kattinsunk a téglalapunkra és Format Shapes menü alatt hajtsunk végre két módosítást rajta - egyrészt legyen fehér a kitöltés, másrészt tüntessük el a körvonalakat:

414.jpg

416.jpg

417.jpgEzt kaptuk:

415.jpgMár csak egy lépés van hátra, mégpedig az, hogy az átláthatóságát ennek a fehér téglalapnak annyira megváltoztassuk, hogy a mögötte lévő tartalom látszódjon, de a fehér szín miatt a színek kicsit legyenek fakóbbak:

418.jpgÉs ezzel kész is vagyunk, egyértelműen elkülöníthető a két adathalmazunk.

419.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://officeguru.blog.hu/api/trackback/id/tr758059494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyűrött Papír 2015.11.08. 17:16:50

Ez jó! Kezdek ideszokni ötletekért! :)
süti beállítások módosítása