Rajzolgassunk Powerpointban - szórakoztató és hasznos is!

2015. november 21. - Office Guru

A következő posztban tovább folytatom a méltatlanul elhanyagolt Office-modulokkal való foglalatoskodást, ezúttal a Powerpointtal megyek tovább, amelyben szintén nem igazán a problémák okoznak fejtörést a mindennapok során, hanem az a vágy, hogy minél jobban feldobjuk prezentációnkat, hiszen az már nem kérdés, hogy a vizualitásé a jövő, minél kevesebb szöveggel, minél látványosabban kell eladnunk magunkat.

Ennek érdekében most két hasznos kis lehetőséget fogok felvázolni, az egyik az üveggolyó effektus egyszerű megvalósítása, a másik pedig a Powerpoint 2013-as verziója által bevezetett Merge Shapes.

Az üveggolyóhoz szimplán fogjunk egy üres diát, majd a Ribbonunk Insert füle alatt található Illustrations szekcióból a Shapes funkcióval szúrjunk be egy körformát:

470.jpg

471.jpgHa ez megvan, akkor következő lépésként szintén ugyanezzel a funkcióval szúrjunk be még egy körformát, ezúttal már jóval oválisabbat és helyezzük rá az előbbi körünkre, valahogy így:

472.jpgHa rátettük, a Format Shapes menü alatt (a formán történő jobb gombbal való kattintás után találjuk meg a legördülő menüben) a körvonalát tüntessük el a No Line opció bekapcsolásával - szintén látható a fenti képen.

Ezután jön az egész üveggolyó-művelet legfontosabb része, ennek az ovális szekciónak az áttűnési beállítása. Szintén jobb gombbal való kattintás után hívjuk elő a Format Shapes menüt, majd elsőként a Fill alatt állítsuk be a fokozatos kitöltést, Gradient Fillt:

474.jpg

Illetve szintén itt, a Gradient stops csúszkán mindhárom állomásnál (vagy négynél) a kitöltési színt első körben állítsuk fehérre. Ezután következő lépésként megint ugyanitt, a Format Shapes Fill menüje alatt mindhárom (vagy több) Gradient stopnál állítsuk a szöget 270 fokra, majd a Transparencyt az első megállónál állítsuk 100%-osra, a másodiknál 60%-osra, a harmadiknál pedig maradjon 0 százalék.

Itt tartunk jelenleg:

475.jpgEzzel már nagyjából meg is vagyunk, a következő lépésben egyesítsük a két körünket, úgy hogy kijelöljük őket, majd jobb gombbal kattintunk és Group funkciót használjuk:

476.jpgMeg is vagyunk! Lássuk hát mai másik témánkat, amelynek bemutatása jóval egyszerűbb lesz. A Merge Shapes funkció igencsak jó barátunk lehet, ha sokszor sokféle formát használunk egy dián, hiszen ilyen esetben a felrajzolás után bármilyen módosítást, elmozgatást elég körülményes végrehajtani az egész formán. Rajzoljunk tehát különféle formák felhasználásával valamit egy diára, én most egy házat készítettem mellékhelyiséggel a Ribbonunk Insert füle alatt található Illustrations szekcióban lévő Shapes funkcióval:

477.jpgMost jelöljük ki az egészet az egerünkkel:

478.jpgEzután a Ribbonon megjelenő Drawing Tools Format füle alatt található Insert Shapes szekcióból válasszuk ki a Merge Shapes legördülő menüjét és itt találjuk jóbarátunkat, a Combined típusú összevonást:

479.jpgEnnek használata után már egyetlen formaként, elemként dolgozhatunk a formánkkal:

480.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://officeguru.blog.hu/api/trackback/id/tr968096232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.