Tanuljunk formákat szerkeszteni Powerpointban: ezúttal a lépcső van terítéken

2015. december 12. - Office Guru

Ha már itt a hétvége, akkor én is könnyebb témák felé evezek és ismét szerkesztgetek egy kicsit Powerpointban, ezúttal egy olyan lépcsős forma lesz terítéken, amelyet felhasználhatunk projektünk állapotának bemutatására, elmúlt éves teljesítményünk értékelésére - hangsúlyozni kell persze itt a poszt elején, hogy ez kizárólag csak egy ötlet, egy kiinduló lépés, könnyedén formálható, alakítgatható saját szánk íze szerint, hiszen ahogy látni fogjuk a végén, ez még nem az, amit tökéletesnek hívhatunk.

Első lépésként a Ribbonunk Insert füle alatt található Illustrations szekcióból szúrjunk a Shapes menü alól mondjuk három lekerekített szélű téglalapot, majd helyezzük szépen egymás alá őket:

590.jpg

591.jpgEzután a formákra kattintva megjelenő Drawing Tools Format füle alatt a Shape Styles csoport menüi segítségével, előbb színezzük őket különböző színekre (Shape Fill), majd a Shape Outline menüvel távolítsuk el a körvonalakat is:

592.jpgA megszokott módon csoportosítsuk össze a három formánkat, mondjuk CTRL lenyomása mellett kattintva kijelöljük egyszerre mind a hármat, majd jobb gombbal kattintva a Group menü segítségével egyesítsük őket egy formává a könnyebb kezelés érdekében:

593.jpgA most már egy formának számító ábránkra ismét jobb gombbal kattintva menjünk be a Format Shape menübe, hiszen itt fogunk konkrétan lépcsőket varázsolni a téglalapjainkból:

594.jpgA jobb oldalt megjelenő menüstruktúrában a középső kis ikonra kattintva jutunk a formánkra vonatkozó Shape hatásokhoz, ahol elsőként a 3-D Rotationre van szükségünk és az előre beállított döntések közül válasszuk ki a tőlünk hátrafelé megdőlő (Relaxed) perspektívanézetet:

595.jpgEzután értelemszerűen ugyanitt, a Perspective beállítási lehetőség alatt a szög növelésével-csökkentésével még állítgathatjuk, ahogy akarjuk a döntést:

596.jpgEzután szintén itt, a formánkra vonatkozó Shape hatások beállításainál menjünk át a a 3-D Format alá, ahol tegyünk egy kis kiemelkedést még a formánkra a Top Bevel beállításával, mondjuk Cross típussal:

597.jpgAztán a mélységet (Depth) is állítsuk legalább harminc pontos nagyságra (ne felejtsük el, hogy most a három formánkból létrejött egységről van szó):

598.jpgMost valahol itt járunk:

599.jpgEzután jön az utolsó lépés, ami konkrétan a lépcső kialakítása lesz, ezt a 3-D Rotation alatt tudjuk beállítani, méghozzá a Distance from ground menü segítségével. Ki kell jelölnünk az egységes formánkon belül a második alkotóelemet (ki tudjuk, nincs ok az aggodalomra), majd itt állítsuk a Distance from ground értéket 25 pontra, majd a harmadiknál 50 pontra:

600.jpgÉs meg is vagyunk, innen kezdve pedig már színezgethetünk, árnyékolgathatunk, nyilakat rajzolgathatunk, szövegeket helyezhetünk el és értelemszerűen bővíthetjük is:

601.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://officeguru.blog.hu/api/trackback/id/tr308159518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GABOR2 2015.12.15. 14:22:45

Szeretem ezt a blogot...

GABOR2 2015.12.15. 14:23:37

Tényleg! Köszönöm a tippeket amiket adtok.