Office Guru

Óriási trükk az Excel egyik nagy öregjétől

2016. január 08. - Office Guru

Nem kérdés, hogy ha az Excelre gondolunk, akkor a táblázatkezelő legnagyobb ismerői között mindenképpen meg kell említenünk a Microsoft által adományozott Excel MVP címmel is büszkélkedő Bob Umlas nevét, aki a nyolcvanas években (!!) ismerkedett meg először a programmal és annyira a rabjává vált, hogy az Excel első verzióihoz kiadott hivatalos leírásokban már megemlítették, mint egy olyan embert, akihez problémák esetén fordulni lehet. Több, a táblázatkezelőről szóló újságot szerkesztett és több könyvet is írt, úgyhogy ha valaki kíváncsi a munkásságára, nyugodtan kutakodjon - bőven lehet tőle tanulni.

Anno az egyik könyvében (a legendás és mindenkinek szigorúan ajánlott Excel - outside the box címűben) világított rá egy érdekes és vicces kis trükkre, amely bonyolult táblázatok esetében akár még hasznos is lehet, de igazából inkább csak afféle bűvészmutatványként gondoljunk rá.

Adott mondjuk az alábbi két kis táblánk (több tábla esetében értelemszerűen jobban látszik a hatás):

680.jpgMost a Ribbonunk Home füle alatt található Defined Names szekcióból, a Name Manager segítségével hozzunk létre két elnevezett tartományt a két táblánkra:

681.jpgTörténik valami, ha most elkezdünk zoomolni és mondjuk kicsinyítjük vagy nagyítjuk a munkalapunkat? Alapvetően legtöbben úgy gondolnánk, hogy nem, hiszen mondjuk 50%-ra kicsinyítve sem láthatunk semmi extrát:

682.jpgNa de mi történik ha 40%-ra vagy az alá kicsinyítünk?

684.jpgBizony, jól látjuk, a táblázatkezelő megjeleníti az elnevezett tartományaink nevét a kis táblákon, ami igazából csak viccesnek nevezhető, hiszen nem nagyon látom be jómagam sem, hogy ez hol jöhet kapóra, de ha valakinek segít valamiben vagy csak egy mosolyt csalt az arcára - már megérte.

683.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://officeguru.blog.hu/api/trackback/id/tr18252970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egysmás 2016.01.09. 15:02:17

Vagy nekem nem elég kifinomult a humorérzékem, vagy a szerzőé túl fejlett.

igazi hős 2016.01.09. 15:03:17

Akit ennyire felbosszant, hogy egy erősen bulvárosra sikeredett poszt elrabolt az életéből cca 3 percet, az
- menjen orvoshoz,
- kerítsen magának nőt (vagy fiút, ízlés szerint),
- mindkét előző.

Köldök_szösz 2016.01.09. 15:50:45

Micsoda Excel huncutság!

ergerberger 2016.01.09. 16:13:38

HAHAHAHAHAHAHA
HAHAHAHAHAHAHA
HAHAHAHAHAHAHA
Ez olyan vicces, hogy NEM BÍROM abbahagyni a röhögést!
HAHAha... Ja várj, mégis sikerült.

dr. mesterséges színezék 2016.01.09. 16:36:40

"Óriási trükk"
...
"nem nagyon látom be jómagam sem, hogy ez hol jöhet kapóra"

A kommentálható blog jellemzően egy vitára terepet adó műfaj, de hogy maga az alapposzt hordozza a potenciális vita lényegét, az nóvum.

dr. mesterséges színezék 2016.01.09. 16:45:02

(Egyébként praktikus tud lenni egy sorozatot névvel ábrázolni, amikor a tartalma nem látszik, és az ember a számos sorozat egyik-másikát együtt szeretné másolni/mozgatni (ahhoz előbb azonosítani) anélkül, hogy oda-vissza zoomolgatna.
Ha a terület dinamikusan is elnevezhető, pláne jól tud jönni olykor, ha a sorozat átlaga/szummája/akármije akkor is látható, amikor lépték miatt már semmi más.)

shred 2016.01.09. 16:45:19

Szerintem hasznos megoldás. Én nem szoktam kicsinyíteni a munkalapokat, de aki igen, annsk nagy segítség a tartományok azonosításában.

paráznabillegető 2016.01.09. 16:59:08

sokkal viccesebb, mikor a súgókutya felajánlja, hogy odaszarik a szőnyegre.

dez01 2016.01.09. 17:49:42

1 szerű. Nagyon bonyolult tábláknál segít az áttekintésben, 1fajta vázlat funkció, nemde?

BéLóg 2016.01.09. 17:52:48

Legutóbbi beírásom nem jelent meg. Vajon ez megjelenik?
:-) :-)

d(o..o)b 2016.01.09. 18:17:02

Oké, a poszt címe persze baromira clickbait-es, de ez a "trükk" tényleg jól jöhet, ha az embernek olyan workbookokat kell használnia és esetenként módosítania, ami tele van named range-ekkel, úgyhogy nekem akár még hasznos is lehet, köszi.

vernarancs 2016.01.09. 18:33:11

Mondjuk egy excel eseteben ez tenyleg oriasi trukk. Viccesnek azert tavolrol sem neveznem.

aviátor 2016.01.09. 21:05:10

Nagyszerű, nekem nagyon tetszik és hasznos! Semmi nevetségesség nincs benne! (Öreg programozó vagyok.)
süti beállítások módosítása