Office Guru

Tóba hulló vízcsepp - ismét Powerpointban rajzolgatunk

2016. január 06. - Office Guru

Exceles fejtörők után most ismét a másik kedvenc témám kerül terítékre, azaz Powerpointban fogunk kicsit rajzolgatni, ami bár elsőre valószínűleg ostobaságnak tűnhet, de csak azok számára, akiknek nem volt még égető szükségük egy igazán figyelemfelkeltő, vizuális prezentáció elkészítésére igen rövid időtávon belül. Úgyhogy rá is térnék a mai "rajzunkra", ami elég egyszerű és nem túlságosan kreatív kis forma lesz, mégis hasznos lehet egy-egy diánk feldobására, ráadásul roppant gyorsan elkészíthető: tóba hulló vízcsepp avagy egy pillangó szárnyának apró csapása akár vihart is előidézhet sok ezer kilométerrel távolabb.

Első lépésként a Ribbonunk Home füle alatt található Drawing szekcióból szúrjunk be egy kört a diánkra, majd a szintén eme szekcióban található Shape Fill funkció segítségével távolítsuk el a kitöltést:

660.jpg

661.jpgMég mindig a Drawing funkciócsoportban maradunk és a Shape Outline funkció használatával vastagítsuk meg most már kitöltetlen körünk körvonalait:

662.jpgEzután következő lépésként CTRL+C és CTRL+V használatával másoljuk le körünket, majd az új másolatot kijelölve, jobb gombbal való kattintás után lépjünk a Format Shape menücsoportba, ahol a Size paramétercsoportban előbb állítsuk be a Lock aspect ratio pipát (így megtartjuk körünk arányait az eredetihez képest), majd értelemszerűen a Height értéket növeljük meg egy kicsit:

663.jpgEzután ezt az új kört húzzuk rá az eredetire, majd most már a másolatot másoljuk le megint és azzal játsszuk el ugyanígy az előbb említett méretnövelést:

664.jpgCsináljuk ezt egy darabig, amíg a megfelelő számú hullámunk nem lesz meg körökből:

665.jpgAz összes kört kijelölve és jobb gombbal kattintva csoportosítsuk össze őket a Group funkció használatával:

666.jpgEzután az így létrejött egyesített formára kattintsunk jobb gombbal és a Format Shapes menücsoportban a 3-D Rotation funkciócsoport alatt állítsunk be egy Off Axis döntést:

667.jpg

668.jpgMi következik most? A csepp, ami aláhullik tavunkba, ezt pedig a Drawing szekcióból egy Teardrop forma beszúrásával tudjuk létrehozni:

669.jpgAlapesetben ez a forma meg van döntve 45 fokban, úgyhogy a Format Shape menücsoportban a Rotation paraméter -45 fokra állításával szépen egyenesbe tudjuk hozni:

670.jpgAztán színezgessük, formázgassuk, építsünk köré kék hátteret, amit szeretnénk:

671.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://officeguru.blog.hu/api/trackback/id/tr1008247394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niebur 2016.01.08. 05:06:25

tennék fel egy kérdést: A Word-l kapcsolatbanbeírás közben nem figyelem a kurzorA fenti sor mutatja, mit szeretnék kérdezni: Miért van az, hogy a szöveg beírása közben a kurzor pozíciót vált
.
A fenti sorokat a Word kuszálta össze. Szeretném megkérdezni miért, hogy lehetne kiküszöbölni. Jogtiszta, vadi új szoftver.

Atzs · https://adatrendezo.hu 2016.01.08. 06:32:35

@Niebur:

Első ránézésre ez nem word specifikus probléma, csak ott szoktunk sokat gépelni, ezért ott tűnik fel. Megérne egy próbát ellenőrizni, hogy mi van, ha jegyzettömbben gépelsz. Ha ott is van hiba, akkor érvényes, amit a továbbiakban írok.

Az alábbiak mindegyike előfordult már a praxisomban, hasonló hibát okozva:

1. Hozzáérsz a tapipadhoz. Tiltsd le ideiglenesen, és nézd meg, van-e változás.
2. Meghibásodott az egered. Cseréld ki ideiglenesen, és nézd meg, van-e változás.
3. Új billentyűzeted van, és nem a megszokott helyen van valamelyik billentyű. Hozzáérsz gépelés közben, anélkül hogy észrevennéd.
4. Meghibásodott a billentyűzeted, cseréld ki ideiglenesen... (Utoljára egy hallgatóm üdítővel leöntött laptopja produkált hasonlót, külső billentyűzettel hibátlanul ment.)

Ha a fentieket kizártad, akkor indítsd el a gépet egy linux live CD-ről és nézz meg ott egy szövegszerkesztőt. Ha úgy is hibázik, akkor alaplaphiba. Ha nem, akkor víruskeresés, driverek frissítése.

firg_firg 2016.01.08. 07:33:37

A viz akkor szokott hullamozni MIUTAN mar beleesett a vizcsepp, nem pedig akkor amikor meg a levegoben van.

Leylandi 2016.01.08. 11:48:26

@firg_firg: akkor izé... ez mi?
www.hisuiumi.eoldal.hu/fenykepek/csodalatos-viz/zold-vizcsepp.html
(Aki arra fogadott, hogy a vízcsepp ELŐTT is beesett már egy másik vízcsepp, az a nyereményhangszóróért jelentkezzen a szerkesztőségben!)

Niebur 2016.01.08. 17:10:58

@Atzs: Köszönöm. A billentyűzetre tippelek, próbálkozni fogok.

firg_firg 2016.01.08. 21:13:30

@Leylandi: Azt ugy hivjak hogy Worthington jet. Nem tudom mi a magyar neve.

Amikor a folyadek folyadekba cseppen akkor a becsapodaskor krater keletkezik ami gyorsan ujra feltoltodik es ilyenkor az anyag visszalokodhet kicsit. Nepszeru tema fenykepeszeknel.
süti beállítások módosítása